Adatok betöltése...

Sport

Hírek

Hírek

2021.04.08 (Csütörtök), 08:00

A Szolnok ellen folytatjuk. 

Gasper Okorn: Az öltözőben megbeszéltük, hogy agresszívan akarjuk kezdeni a mérkőzést, amit a fiúk maximálisan teljesítettek. Fontosnak tartottuk, hogy ne adjunk esélyt a Pécsnek, mert ha vérszemet kap, akkor egy nagyon veszélyes együttesről beszélünk. A második félidőben kontroláltuk a negyeddöntőt és végig kezünkben volt a továbbjutás, de nem vagyok teljesen elégedett. Értem, hogy 20 pontos előnynél már a következő mérkőzés jár a játékosaim fejében, de azt beszéltük, hogy mérkőzésről-mérkőzésre kell haladni. Az elődöntőben a Szolnok csapatával találkozunk, és erre maximálisan fel fogunk készülni. A Pécsnek gratulálok, és sok sikert kívánok a szezon hátralévő részére. Nagy bravúr, hogy bejutottak a Kupába!

Dragan Aleksic: Gratulálok a Falconak, teljesen megérdemelten jutottak tovább. Nagy ritmusban kezdték a mérkőzést és egy nagyon agresszív védekezéssel ki tudtak zökkenteni minket, ami rá is nyomta a bélyegét a mérkőzésre. Az első negyed után változtattunk a védekezésen és átálltunk zónára, amivel egy kicsit lassítani tudtuk az ellenfelünket, de a támadóoldalon sok hibát vétettünk és nem találtuk a ritmust. Sok sikert kívánok a Falconak, mindenük meg van ahhoz, hogy sikeresen zárják a szezont. Mi készülünk a play-outra, mert ott is vannak feladataink. A saját játékosaimnak is gratulálni szeretnék, mert nagy siker, hogy itt lehettünk.

Helyszínek, szervezők