Berzsenyi Dániel 1776-ban született a Vas megyei Egyházashetyén. Ő volt a magyar irodalom talán egyik legellentmondásosabb költője. 1788-tól a soproni evangélikus líceumban tanult, tanulmányait nem fejezte be. Rövid ideig Keszthelyen önkéntes katona, majd Niklán élt anyai nagybátyjánál. 1799-ben vette feleségül másod-unokatestvérét Dukai Takách Zsuzsannát. Előbb Sömjénbe, majd Niklára költözött, és ott élt haláláig. 1808-ban 77 verset tartalmazó kézirata Kiss János közvetítésével Kazinczyhoz került, aki felajánlotta segítségét a szerkesztésben és a hibák kijavításában. 1810-ben Pesten megismerkedett - többek között - Szemere Pállal, Horváth Mihállyal és Kölcsey Ferenccel is. Vidékiessége miatt nem tett rájuk jó benyomást, ő is idegennek érezte magát közöttük. 1817-ben Kölcsey méltatlanul szigorú kritikában részesítette költészetét. A megbántott költő ezután gyakorlatilag felhagyott az írással. Berzsenyi honosította meg a magyar költészetben a klasszikus versmértéket és a témákat. A latin költészet - különösen Horatius - hatása érezhető versformáin, szókészletén. Hazafias ódái a legismertebbek, a legnagyobb magyar ódaköltőnek tartják. A megyeszékhely Szombathely is méltóképpen őrzi a költő emlékét, így a város több intézményének Berzsenyi a névadója, úgymint a volt főiskolának (ma már Nyugat-magyarországi Egyetem) és könyvtárnak. A Berzsenyi téren álló Berzsenyi szobrot, melynek alkotója Kiss György, 1896-ban avatták fel a millennium apropójából.