Adatok betöltése...

Programok

Előadás/Kiállítás

Előadás/Kiállítás

2021.11.22 (Hétfő), 10:00

A Berzsenyi Dániel Könyvtár a tavalyi évhez hasonlóan idén is csatlakozik a 2021. november 20-28. között megrendezésre kerülő Európai Hulladékcsökkentési Héthez.

„Az Európai Hulladékcsökkentési Hét elnevezésű kampány minden évben a hulladékmegelőzés más-más aspektusára összpontosít. A 2021. november 20-28. között megrendezésre kerülő idei tematikus hét kiemelt témája a „körkörös közösségek”.

A fenntartható jövő érdekében 2009-ben indított kezdeményezés célja, hogy a résztvevő országok lelkes önkéntesei egy teljes héten keresztül saját ötleteikkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a keletkező mennyiség csökkentésére, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára. A főszervező EWWR – European Week for Waste Reduction – a hulladékok problémakörén keresztül szándékozik bemutatni a fenntartható fogyasztás és a körforgásos gazdaság jelentőségét.

Európa legnagyobb hulladékmegelőzési kampánya hazánkban is egyre népszerűbb. A tavalyi évben 10.695 akciót valósítottak meg Európa-szerte a programhoz csatlakozó önkéntesek. Magyarországon 2012 óta szervezik meg az eseményt. A kampány 2021. évi magyarországi koordinátora az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával az ÉMI Nonprofit Kft. (Forrás: https://hulladekcsokkentesihet2021.hu/)”

 

A Berzsenyi Dániel Könyvtár programjai az intézmény Kámoni Fiókkönyvtárában (Szombathely, Szent Imre herceg útja 84/B.) kerülnek megvalósításra.

 

2021. november 22-én (hétfőn) 17 órától Hutflesz Mihály gyógy- és fűszernövény termesztő, a Régiófókusz Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője tart előadást A kertész télen… címmel.

2021. november 25-én (csütörtökön) 16.30-tól érzékenyítő kézműves foglalkozásra kerül sor az újrahasznosítás és a közösségépítés jegyében. Vendég lesz Nagy Lászlóné, a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületének alelnöke.

2021. november 27-én (szombaton) 13 órától pedig azok jelentkezését várjuk, akik szívesen segítenek a könyvtár udvarának rendezésében, illetve készítenek velünk mókusetetőt.

Hogyan jutok oda?

További Programok

Helyszínek, szervezők