Adatok betöltése...

Programok

Előadás/Kiállítás

Előadás/Kiállítás

Berta Zsolt Vagány irodalom – közelmúltunk hősei (zenés kötetbemutató)

Petőfi Klub

Petőfi Klub

Magyar Művészeti Innovációs Központ (MMIK) 

+3694312535

szombathely@mmik.eu

2022.05.26 (Csütörtök), 19:00

Alapvetően a Szomjas Szűz című kötete köré épül az előadás, amely a könyv „fő vagánya”, Cseke András által mesélt történeteken alapul. Ezek a történetek további „vagányokat” elevenítenek meg, akik főleg a közelmúlt magyar történelmének díszletei között botorkálnak kisebb-nagyobb ügyeiket intézve. A történeteket egy-egy dal szakítja meg, főleg szintén balladák, hősökkel és hősnőkkel. Az előadás során egyéb irodalmi párhuzamokat is érint a szerző.

A szerző életrajza
1966-ban született Budapesten. Pécsi katonaéveit követően kezdett el dalokat írni és zenélni, a 90-es évek elején Télak nevű zenekarával számos koncertet is adott. Változatos polgári foglalkozásokból élt, jelenleg a Magyar Napló Kiadó könyvesboltját vezeti. Saját fiatalkorából is merítő első, Jancsiszög című regénye tette ismertté nevét az irodalmi életben. Nagy visszhangot váltott ki Kalef című regénye is, amely a hatvanas évek Moszkva téri galerijének történetén és édesapjának sorsán alapul. A megjelenés előtt álló, Háború se béke című regényében ugyancsak saját családtörténetén keresztül vezeti olvasóját egészen az 1956-os forradalomig.

Róla
„Berta Zsolt megalkotta az utóbbi negyedszázad legrokonszenvesebb regényhősét, Cseke Zsoltot. Az ő élete három-négy esztendejének krónikájában benne lüktet a XX. század első két harmadának magyar történelme.” (Kovács István – Kalef)

A Petőfi Klub rendezvénye.

A belépés díjmentes.
Támogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

https://www.facebook.com/events/583446099427686

 

Hogyan jutok oda?

További Programok

Helyszínek, szervezők