Adatok betöltése...

Látnivalók

Tudósok, művészek nyomában

Tudósok, művészek nyomában

Quirinus (emléktábla)

Szombathely,  Óperint utca  2.

Quirinus a Száva folyó mellett alapított, és Dél-Pannonia történetében jelentős szerepet játszó Siscia városának (Sisak, Horvátország) volt a főpásztora. Mivel Quirinus Diocletianus császár rendelete ellenére sem volt hajlandó pogány istenek oltáránál áldozatot bemutatni, Maximus helytartó parancsot adott elfogására. A püspök a letartóztatás elől el akart menekülni. Elfogták, de a helytartó előtt is, annak ellenére, hogy kínzással fenyegették, megtagadta a tömjén áldozatot. Maximus ezért, a halálos ítélet kiszabása miatt, Pannonia Prima tartomány helytartójához, Amantiushoz vitette. Quirinus városról-városra hurcolt rabként érkezett Savariába. A helytartó a mai kálvária templom közelében akkor álló színházban, nagy közönség jelenlétében állította ítélőszéke elé. Az öreg püspököt azonban neki sem sikerült, sem ígéretekkel, sem szép szóval áldozat-bemutatásra rábírni. Ezért elrendelte, hogy nyakába kötött malomkővel dobják a Savaria (Perint) patakba.
Savaria keresztényei a holttest megtalálásának helyszínén imakápolnát létesítettek, a püspököt pedig a városfalon kívül álló keresztény templomba temették. A szentként tisztelt püspök ereklyéit a barbárok elől Savariából menekülő keresztények Rómába vitték. A Via Appián álló Szent Sebestyén bazilika melletti Platomában helyezték el, mivel akkor már évszázadok óta ez volt Rómában élő pannóniaiak temetkező helye. Quirinusnak azonban nem ez maradt a végső nyughelye. Ereklyéit 12. században a Santa Maria in Trastevere bazilikába szállították át, ahol azóta Gyula, Kornél és Callixtus pápákkal együtt a főoltár alatt nyugszik.
Quirinus püspök halálának helyét a Perint partján álló Óperint utca 2. sz. házon 2003-ban mártíromságának 1700. évfordulóján emléktáblával jelölték meg.

Hogyan jutok oda?

Helyszínek, szervezők