Adatok betöltése...

Programok

Színház/Tánc

Színház/Tánc

2024.05.17 (Péntek), 12:00

Május 17-én, pontban 12 órakor polgármesteri sípszóra indul Szombathely Fő terén a napóleoni időben élt arisztokrácia divatos tánca, a francia négyes több száz diák részvételével. A diákok Johann Strauss Denevér című zenéjére táncolják el a Rimányi Judit táncpedagógus által betanított koreográfiát.

A tánc az e napokban érettségizőknek szól. Kortársaik, iskolatársaik adják elő a közismert négytételes francia négyes táncot több országban, azonos zenére, azonos időben.  Szombathelyen ebben az évben is a Fő téren zajlik a fesztivál, ahol – a korábbi évekhez hasonlóan – több száz középiskolás táncol majd egy időben a többi európai város diákjaival. 2023-ban közel 300 középiskolás diák vett részt az eseményen, rendkívül látványos produkciót valósítva meg ezzel.

A nemzetközi rendezvénynek évről évre Szombathely az egyetlen magyarországi helyszíne.

A 2005 óta megrendezett esemény a Guinness-rekord nyilvántartások alapján a legnagyobb az egy időben előadott szinkrontánc kategóriában. A fiatalok tánckedvére, lendületére, vállalkozó kedvére épített közös táncot az esernyők teszik még látványosabbá.

Hogyan jutok oda?

További Programok

Helyszínek, szervezők