szombathely.hu
Impresszum
Aktuális
Programok
Program naptár
Szent Márton Programsorozat
Zene/Koncert
Mozi
Színház/Tánc
Előadás/Kiállítás
Gyerekeknek
Sport
Buli/Disco
Kiemelt rendezvények
Tanfolyam, képzés
Tábor
Egyházi, vallási
Egyebek
Ünnepek, megemlékezések
Megyei kitekintő
2024.05.11 19:45
Kosárlabda NB I-es férfi bajnoki döntő
2024.05.17 18:15
Látnivalók
Nevezetes polgárok
Top 10 látnivaló
Római emlékek nyomában
Szent Márton nyomában
Zsidó emlékek nyomában
Tudósok, művészek nyomában
Szombathely régen és most
Múzeumok, kiállítóhelyek
Fák ölelésében
Víz közelben
Összes látnivaló
Egykoron Kámon önálló falu volt, azonban jelenleg már Szombathely északi részéhez tartozik. Az 1860-as években Saághy Mihály a föld birtokosa kezdte meg az arborétum kiépítését. A földbirtokost fia, Saághy István is követte a kertépítésben és az 1930-as évekig ötszáznál is több fás szárú növényt telepített...
1961 nyarán az egykori téglagyári gödrök helyén kezdték el a tavak létesítését, amelyeket 1965-től vehettek birtokba a szombathelyiek. 2 évvel később fákat telepítettek a környékre, és hála a gondozásnak, mára a Csónakázó tó és környéke Szombathely egyik legszebb részévé vált. Kikövezett sétányon körbejárható...
Történelmi Témapark A Történelmi Témapark a kísérleti régészet egy hektáron elterülő bemutató-parkja. Igazi különlegessége az i.sz. I. századi római őrtorony hiteles rekonstrukciója, egy eredeti források alapján berendezett római konyha és a városalapítás korszakát megidéző Savaria Legio Egyesület bemutató...
Gasztronómia
Heti menü
Éttermek
Gyorséttermek
Cukrászdák, kávézók
Pubok
Menza
Szállás
Hotel
Panzió
Magánszállás
Diákotthon, turistaszálló
Kemping
Hírek
Kispályás Foci
Kispályás Labdarúgó Kupák
Sport és rekreációs létesítmények
Falco KC
Szombathelyi Haladás
Amerikai foci
Inter-crosse
Kézilabda
Kispályás labdarúgás
Labdarúgás
Sakk
Szabadidősport
Tájékozódási futás
Városi rekreációs programok
2024.04.29 08:00
Az egész SZKKA-közösség izgatottan várta a szombat esti, Hajdúnánás elleni hazai bajnokit, hiszen a mérkőzés tétje az volt, hogy a bajnokságot hibátlan mutatóval vezető csapatunk egy újabb győzelemmel matematikailag is biztosítsa feljutását az NB I-be. Ennek szellemében ragyogóan kezdtük a találkozót,...
Az elődöntős párharc első mérkőzése gyorsan eldőlt, az első 10 perc után 18, a félidőben már 29 ponttal mentünk. Igazi erődemonstrációt tartottunk, a ZTE fáradtan, hatástalanul játszott, mi pedig mind védekezésben, mind támadásban leiskoláztuk őket. Az 1.negyed triplaváltásokkal indult, a vendégeknél...
2024.04.17 08:00
A legjobb négy közé jutásért tartó párharc második meccsén nem játszottunk jól, viszont nagyot küzdöttünk és már a félidőben kiépítettünk 14 pontos előnyt. Ezt követően csak a különbség volt a kérdés, így pénteken bejuthatunk az elődöntőbe. Az 1.negyedet Krivi zsákolása nyitotta, aztán egy...
Szabadidő
Kulturális intézmények
Sportolási lehetőségek
Disco, klub
Szabadulós játékok
Szerencsejáték
A Késmárk utcai sporttelep teniszpályái több évtizede Szombathely város részét képezik. A Savaria T.C. 1996-os megalapulásakor 6 pálya és egy egyszintes klubház ált a teniszt szeretők rendelkezésére. Jelenleg már 10 a nemzetközi szabvány szerint felújított teniszpályán és egy kétszintes minden igényt...
A szombathelyi Agrobio Classic Kick-box Club 2006-ban alakult Mayer Gábor vezetésével. Ezelőtt sportolóink egy másik egyesület színeiben edzettek és versenyeztek. Az Agrobio Classic Kick-box Club tagja a Magyar Kick-box Szövetségnek, így a WAKO-nak, a nemzetközi kick-box világszövetségnek is. Az egyesületen...
Hasznos
Szent Márton kártya
Menetrendek, taxi
Tourinform
Helyi rádiók
Szociális int. és bölcsődék
Egészségügy
Étel házhozszállítás
Bevásárlás, házhozszállítás
Bolt, Szupermarket
Nemzeti Dohányboltok
Bank automata
Magyar Posta
Hivatalok
Helyi hírportálok
Autószervíz
Gumijavító
Oktatás
08:00:00-19:00:00
2024 Máj
11
Falco KC - Szolnok
17
2024 Jún
01
Streetball verseny
2024 Ápr
15
Ki hitte volna? (12)
2017.01.16 (Hétfő), 09:00
Trencsényiék volt mesterük, Turzó József csapata ellen léptek pályára pénteken este a Morotva-ligetben. A táblázaton elfoglalt helyezések sima hazai sikert ígértek, amit az, hogy a szombathelyiek soha nem nyertek még Berettyóújfaluban, csak még inkább megerősített.
Tulajdonképpen a meccs az esélyeknek megfelelően indult. A Mezei rohamozott, egymás után adódtak a lehetőségek Matyi kapuja előtt, ám azok sorra kimaradtak. A vendégek a nyomás alatt is jól tartották magukat és a félidő felére teljesen kiegyenlítetté tették a mérkőzést. A játékrész második felében már-már úgy tűnt a Haladás fejben kezd némileg fáradni, egyre több lett a pontatlanság, ám a kritikus pillanatokat is sikerült bekapott gól nélkül megúszniuk. A meddő hazai mezőnyfölényben utolsó percekre aztán a hazaiakra nem várt hidegzuhany is érkezett, előbb Hajmási egy remek akció végén megszerezte a vezetést Swietelskynek (0-1), majd Vidák nem sokkal később máris kettőre növelt azt (0-2).
A második félidőre egy még jobban felspannolt Mezei lépett pályára, bár az akarással az első félidőben sem volt gond. A csapat azonnal öt a négy elleni játékra váltott, ahol Kondás Kristófnak jutott a vészkapus szerep. Ám hiába az új felállás, a Berettyónak nem sikerült helyzeteket kialakítania, sőt egyszer-egyszer a Haladás játékosok kapkodása mentette meg a csapatot az újabb bekapott góltól. Hogy ilyen felállásban sokat nem lehet büntetlenül hibázni ismét bebizonyosodott, Hajmási egy labdaszerzést követően nem bízta a véletlenre és közelről rúgta a labdát a hazaiak üres kapujába (0-3). A háromgólos hátrányban ismét változtatott Moga mester. A vészkapus rendszer maradt ugyan, ám felállásban Kondást Harmati váltotta. Ez a taktika már valamivel jobban működött, mint a korábbi, azonban Ráblék helyzetekig így sem jutottak. Nagyon nem ment a Mezeinek, hiába volt a nagy akarás, ezen a napon gól ellen hatásosan be lettek oltva. A 35. percben egy labdaszerzést követően Vidák gólja gyakorlatilag már a pontszerzés reményét is elvette a még bizakodó Berettyó szurkolóktól, bár erre a legfőbb okul inkább a Mezei a gólveszélytelen játéka szolgált rá. Az utolsó előtti percben Gál révén sikerült ugyan megszerezni a becsületgólt, ez azonban már csak szépségtapaszul szolgálhatott a vereség ütötte sebre.
Nem úgy kezdődött ez a mérkőzés, hogy ma kellemetlen meglepetés fogja érni a hazaiakat, hiszen az első félidőben elején bőven megvolt a sansz a vezetés megszerzésére. A helyzetek azonban kimaradtak és a Mezei szerencsétlenségére a Haladás kitűnően tudott élni a szünet előtt adódott, szűkös számú gólszerzési lehetőségeivel. A második félidőben az MVFC hiába küzdött foggal-körömmel, a görcsös akarástól a csapat játéka jobb nem lett, csak egyre idegesebb, így aztán, ha meglepetésre is, de egy megérdemelt vendéggyőzelem születhetett.
MVFC-Berettyóújfalu - Swietelsky-Haladás VSE 1-4 (0-2) Berettyóújfalu, 300 néző Vezette: Viczián, Medes (Flinta).
Berettyóújfalu: Tihanyi - Rábl, Gál, Trencsényi, Szabó Csere: Nagy D., Magyar, Kovács, Nagy I. Mezei, Harmati, Nagy D., Kondás, László. Játékos-Edző: Trencsényi János és Moga Flavius Lorant
HVSE: Matyi - Vidák, Sipos, Gyurcsányi, Hegyesi Csere: Tyukász (kapus), Halmos, Németh E., Öreglaki, Hajmási, Horváth P., Bencsik Edző:Turzó József.
Gól: Gál (39.), ill. Hajmási (17.), Vidák 2 (19., 35.), Hegyei (23.).
2024.04.15 08:00
Újabb sikerünkkel újabb lépést tettünk a veretlen bajnoki cím és az NB I-es feljutás felé.
A felhasználói élmény növeléséhez, weboldalunk sütiket használ. Bővebb információkért olvassa el az Adatkezelesi Tájékoztatónkat!