Pável Ágoston szlovén családban született, és mindig büszkén vállalta kettős identitását. "Holdvilág-lény volt: egyik fele szakadatlan derűben, másik fele bonthatatlan homályban; így bolyongott köztünk" - vallott róla, ifjúkori mesteréről Weöres Sándor. Illyés Gyula pedig - anyanyelve, vállalása és kultúraközvetítő szerepe okán - két nép hű fiaként jellemezte. 1886-ban született a Vas megyei Vashidegkúton (Cankova). A szlovén anyanyelvű gyermek az iskolában tanult meg magyarul. A szombathelyi gimnáziumi évek után 1905-ben iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar - latin szakára. Egyetemi hallgatóként erősen foglalkoztatta a szláv filológia; bölcsészdoktori diplomáját összehasonlító szlavisztikából szerezte. Ez idő tájt sorra jelentek meg nyelvészeti írásai, műfordításai és eredeti költeményei. Előbb Tordán, aztán Dombóváron, 1920-tól pedig Szombathelyen tanított. 1924-től egészen haláláig vezette a vasi megyeszékhely múzeumának könyvtárát. Rendszerezte, gazdagította az addig áttekinthetetlen állományt. Múzeumvezetőként, könyvtárosként, a Faludi Ferenc Irodalmi Társaság alelnökeként a korabeli szellemi élet jelentős alakjaival került kapcsolatba. Elsősorban neki köszönhető, hogy 1933 telén megalakult a Vas-vármegyei Múzeumok Barátainak Egyesülete. Az egyesület által megindított Vasi Szemle c. folyóiratnak főszerkesztője, mindenese volt. Fiatal tehetségeket támogatott, néprajzi, nyelvjárási gyűjtéseket szervezett, a helyi értékek megbecsülését szorgalmazta. Sajtó alá rendezte a Dunántúli Szemle Könyvei c. sorozat köteteit. "Mindig is szerettem az olyan Móra-féle életpályákat és munkabeosztást " - írta Beke Ödönnek. "Valamelyes tudomány (de 100 %-os komolysággal) és valamelyes szépirodalom. Igaz, hogy ez a kétlakiság ártalmára van mindkét tevékenységnek. De hát ez éppen az egyéniség tücske-bogara, mely ellen nincs kenőcs a patikákban." A harmincas években két verseskötete mellett (Vak völgy ölén így zsolozsmázok; Felgyújtott erdő) Ivan Cankar-fordításait is megjelentette. Eközben nem tett le tudományos terveiről sem; a második világháború éveiben egyetemi magántanár lett. Sokszínű működését rangos kritikusok és közösségek ismerték el. Tagjai közé választotta a Magyar Néprajzi Társaság, az Erdélyi Szépmíves Céh, a Gárdonyi Társaság, a Janus Pannonius Társaság. Tervek, félbeszakadt vállalkozások maradtak utána, amikor 1946. január 2-án elhunyt. A szombathelyi Szent Quirin templomban nyugszik, sírhelyét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság „A” kategóriában a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította. Emlékét őrzi Szombathelyen a mellszobor. Ács József alkotása, 1986.