Adatok betöltése...

Látnivalók

Nevezetes polgárok

Nevezetes polgárok

Szász Béla

A Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar és francia nyelvet, és művészettörténetet tanult, 1937–39 között a párizsi Sorbonne-on folytatta tanulmányait. majd 1946-ig Argentínában élt. Hazatérését követően a Képes Hét és a Jövendő című lapok szerkesztője lett.

A Pázmány Péter Tudományegyetemen megkezdett magyar-, francia nyelvet, és művészettörténet tanulmányaitt, 1937–39 között a párizsi Sorbonne-on folytatta. 1946-ig Argentínában élt. Hazatérését követően a „Képes Hét” és a „Jövendő” című lapok szerkesztője lett. 1948-ban a Külügy-, majd a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott. A Rajk-per kapcsán 1949-ben letartóztatták és az ügy egyik mellékperének vádlottjaként tíz évi börtönbüntetésre ítélték. 1954-ben szabadult. A Szépirodalmi, majd az Új Magyar Könyvkiadó lektoraként dolgozott. Rajk Lászlónak és társainak 1956. október 6-i újratemetésen ő is beszélt. 1957-ben Angliába emigrált. 1961-ig szerkesztette a Párizsban megjelenő „Irodalmi Újság”-ot. 1959–1963 között részt vett a brüsszeli Nagy Imre Intézet munkájában, szerkesztette a „Szemle” és a „Levélhíradó” emigráns ujságokat. 1963-ban megjelent „Minden kényszer nélkül. Egy műper kórtörténete” című visszaemlékezéseit „Vincent Savarius” néven publikálta 1965-től a BBC munkatársa volt. 1994-ben Nagy Imre emlékplakettel tüntették ki. Szülővárosában 2003 óta utca viseli a nevét.

Helyszínek, szervezők