Adatok betöltése...

Látnivalók

Nevezetes polgárok

Nevezetes polgárok

Bendefy László

A budapesti Műegyetemen általános mérnöki, és geológus mérnöki diplomát szerzett. 1924-1929 között a Vas megyei múzeum ásvány- kőzet- és őslénytárának anyagát rendezte, és végezte bérbaltavári őslénytani ásatást. A Vasi Szemle folyóirat egyik alapítója volt.

A budapesti Műegyetemen általános mérnöki, és geológus mérnöki diplomát szerzett.

1924-1929 között a Vas megyei múzeum ásvány- kőzet- és őslénytárának anyagát rendezte, és végezte bérbaltavári őslénytani ásatást. A Vasi Szemle folyóirat egyik alapítója volt.

A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet tudományos főmunkatársa, a Magyarhoni Földtani Társulat szakosztályi alelnöke, majd a Geodéziai Bibliográfia főszerkesztője volt.

1924-től jelentek meg írásai a földtan, technikatörténet, hazai folyószabályozások témakörében. Római tanulmányútja során a Vatikán levéltárában a keleten maradt magyarokra vonatkozó adatokat talált. Eredményeit több könyvben is közzétette.

Kezdeményezésére állították fel a Halászbástyán, Antal Károly szobrászművész Julianus barát szobrát. 1992 óta utca viseli nevét Szombathelyen.

Helyszínek, szervezők