szombathely.hu
Impresszum
Aktuális
Programok
Program naptár
Szent Márton Programsorozat
Zene/Koncert
Mozi
Színház/Tánc
Előadás/Kiállítás
Gyerekeknek
Sport
Buli/Disco
Kiemelt rendezvények
Tanfolyam, képzés
Tábor
Egyházi, vallási
Egyebek
Ünnepek, megemlékezések
Megyei kitekintő
2024.06.21 14:00
A Szombathelyi Képtár és a Rózsa Anna Alapítvány tisztelettel meghívja Önt 2024. június 21-én 14 órára a Szombathelyi Képtárba című kiállítás megnyitójára. Köszöntőt mond: Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója Kovács József, a Rózsa Anna Alapítvány elnöke A kiállítást megnyitja: Cebula Anna művészettörténész,...
2024.06.21 15:00
A VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé megnyitója 2024. június 21-én (pénteken) 15 órakor lesz a Szombathelyi Képtárban.
Látnivalók
Nevezetes polgárok
Top 10 látnivaló
Római emlékek nyomában
Szent Márton nyomában
Zsidó emlékek nyomában
Tudósok, művészek nyomában
Szombathely régen és most
Múzeumok, kiállítóhelyek
Fák ölelésében
Víz közelben
Összes látnivaló
Székesegyházunk a Püspöki Palota és az Egyházmegyei Kollégium (régen szeminárium) között emelkedik, művészien egységbe foglalva e három épülettömböt. Sarlós Boldogasszony tiszteletére emelt templom alaprajza latin keresztet formáz, stílusát tekintve klasszicizáló barokk. A homlokzatot két karcsú torony...
Szombathely központjából üde zöld foltjával emelkedik ki a Püspökkert, ahol az 1937. óta folyó ásatások során a Kr. u. 50 körül alapított Colonia Claudia Savariensium nyugati városrészének jelentős épületcsoportjait tárták fel a régészek. A 4. század elején épített palotában (Nagy) Constantin, II. Constantius...
Szombathely városának fura alakú Fő tere már a 13. században, hasonló formában, azaz háromszög alakban terebélyesedett el, akkor még a városfalain kívül. Tartottak itt vásárokat, piacokat, egyes források szerint a szombati vásárnapok révén kapta a város a nevét: Szombathely. A fő tér Szombathely...
Gasztronómia
Heti menü
Éttermek
Gyorséttermek
Cukrászdák, kávézók
Pubok
Menza
Szállás
Hotel
Panzió
Magánszállás
Diákotthon, turistaszálló
Kemping
Hírek
Kispályás Foci
Kispályás Labdarúgó Kupák
Sport és rekreációs létesítmények
Amerikai foci
Önvédelmi sportok (küzdősportok)
Szabadidősport
Tájékozódási futás
2024.06.03 08:00
2024 június 1-én a rendezték a női bajnokság utolsó fordulóját a Bogát úti Sporttelepen A bajnokságban női csoportjába hét csapat indult harcba a bajnoki címért. A csapatok között két zala vármegyei együttes is volt, a Kinizsi SK (Gyenesdiás) és a Nagylengyel. A bajnokságot kiegyensúlyozott teljesítménnyel...
2024.05.20 08:00
A döntő negyedik meccsét is jól kezdtük, a szünetre 9 pontos előnnyel vonultunk az öltözőbe. Aztán a harmadik negyedben Perl Zoli megrázta magát, emellett hatékonyabban is védekeztünk, az Olaj pedig rosszul dobott. Összességében teljesen megérdemelten védtünk meg bajnoki címünket és szereztük meg...
2024.05.14 08:00
Részletek a plakáton
Szabadidő
Kulturális intézmények
Sportolási lehetőségek
Disco, klub
Szabadulós játékok
Szerencsejáték
A Késmárk utcai sporttelep teniszpályái több évtizede Szombathely város részét képezik. A Savaria T.C. 1996-os megalapulásakor 6 pálya és egy egyszintes klubház ált a teniszt szeretők rendelkezésére. Jelenleg már 10 a nemzetközi szabvány szerint felújított teniszpályán és egy kétszintes minden igényt...
A szombathelyi Agrobio Classic Kick-box Club 2006-ban alakult Mayer Gábor vezetésével. Ezelőtt sportolóink egy másik egyesület színeiben edzettek és versenyeztek. Az Agrobio Classic Kick-box Club tagja a Magyar Kick-box Szövetségnek, így a WAKO-nak, a nemzetközi kick-box világszövetségnek is. Az egyesületen...
Hasznos
Szent Márton kártya
Menetrendek, taxi
Tourinform
Helyi rádiók
Szociális int. és bölcsődék
Egészségügy
Étel házhozszállítás
Bevásárlás, házhozszállítás
Bolt, Szupermarket
Nemzeti Dohányboltok
Bank automata
Magyar Posta
Hivatalok
Helyi hírportálok
Autószervíz
Gumijavító
Oktatás
08:00:00-19:00:00
2024 Jún
21
A Rózsa Anna Alapítvány 40 éve c. kiállítás
VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé
2024 Júl
24
Vigyél a holdra (12)
27
VÍZI PARÁDÉ
2024.01.22 (Hétfő), 08:00
Az őszi 1 pontos szegedi vereség után visszavágónak is beillő mérkőzés már az 1. negyedben eldőlt, a 21 pontos előnyt aztán tovább hízlaltuk, majd nagyon elvertük Bognár Kristófékat. A mieinknél hatan is elérték, illetve túldobták a 10 pontot, Benke Szilárd 19 ponttal lett a mezőny legjobbja.
Az 1. negyed több hiba után Pot kosarával indult, majd Benke, aztán újra Pot szerzett egy 2 pontos kosarat, 6-0. Nem tudtak megállítani bennünket, Tiby büntetői után Szili zsákolt, 11-0-nál időt kértek. Keller növelte az előnyt, Lake szépített, 13-2. A játékrész derekán Szili nagyon távolról is betalált, Tiby pedig közelről növelte az előnyt, 18-4. Szili nem tudott hibázni, a 7.percben már 10 pontnál járt, 23-4. Tovább termelte a pontokat Tiby, Barac és Krivacevic is, 31-9. A dudaszó előtt Bognár Kristóf szépített, 32-11.
A 2. negyedet Krivi pontjai nyitották, majd Zozó is bettalált, Locke szépített távolról 39-19. Ezután Woolridge is belendült, de Kovács Benedek triplája gyorsan lehűtötte a szegedi kedélyeket, 45-24. A negyed közepén Zozó egy precíz ziccerrel növelte előnyünket, újra időt kérrtek a vendégek, 47-24. Ezután Lake szerzett fontos pontokat a szegediek számára, de hiába, mert Tanoh Dez közelről szerzett kosarat, 54-33. A félidő hajrájában Pot büntetőzhetett, majd Szili triplája is beesett, 58-35.
A 3. negyedet Zozó 3 pontosa nyitotta, majd Pongó egy labdaszerzés után ugyanúgy betalált kintről, 66-37. Nem volt megállás, Tiby zsákolt, majd Pongó közelrről is eredményes tudott lenni, 70-42. Perl Zoli újabb kosarait követően 79-44-re vezettünk a játékrész derekán. Bognár Kristóf és Lake tartotta a lelket a szegediekben, de újra Kovács B. rremekelt, 85-50. Mayer kintről, Barac közelről szerzett kosarat, nem igazán védekezik egyik csapat sem, 87-56. Szinte minden bement, Pot triplájával ért véget a játékrész, 95-58.
A 4. negyedet jobban kezdték a vendégek, Barac szerezte az első kosarunkat, 97-65. Mindösssze 4 pontot gyűjtöttünk 5 perc alatt, Jordano triplája után léptük át a százat, 102-68. Mayer gyorsan össszegyűjtött 10 pontot, Benke Szili hármassal felelt, 105-74. A hajrában Verasztó és Krivi is betalált, 110-80-ra győztünk!
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – SZTE-Szedeák 110-80 (32-11, 26-24, 37-23, 15-22) Bajnokság, 17. forduló Szombathely, Schaeffler Aréna Savaria – 2930 néző dr. Mészáros Balázs, Goda László, Pozsonyi László (Hoffmann Gergely)
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Pot 13/6, Tanoh-Dez 2,Benke 19/15, Tiby 13, Keller 2. Cserék: Verasztó 3/3, Krivacevic 7, Pongó 10/6, Kovács 6/6, Perl 17/3, Barac 10, Jordano 8/6.
SZTE-Szedeák: Woolridge 10 ,Balogh 10 ,Locke 6/6, Bognár 14/3, Lake 17. Cserék: Cohill 5/3, Mayer 10/6, Zsiros 4, Laluska 2, Mucza 2.
Szép volt, fiúk, szerdán jöhet az Alba Fehérvár!
2024.05.13 08:00
A Magyar Kupa fináléjában 3-0-s győzelmet aratott futsalcsapatunk a Veszprém ellen, így történetünk során ötödik alkalommal emelhettük magasba a trófeát! A döntő első félideje gól nélküli döntetlent hozott, a szünet után azonban jött Vatamaniuc-Bartha Dávid és Rutai Balázs két gyors találata; az i-re...
A felhasználói élmény növeléséhez, weboldalunk sütiket használ. Bővebb információkért olvassa el az Adatkezelesi Tájékoztatónkat!