Adatok betöltése...

Látnivalók

Összes látnivaló

Összes látnivaló

1928 őszén a református gyülekezet telket igényelt a várostól. A város vezetése a Horthy Miklós téri pásztorházak telkét adományozta a gyülekezetnek, és elrendelte azok lebontását, emelynek határidejét 1932. május 1-el szabta meg. Hosszas tárgyalások után a város képviselőtestülete kimondta a végszót: és 1932-ben megkötötték az ajándékozási szerződést. Ebben benne foglaltatott, hogy a telket minél hamarabb be kell építeni, és a felépítendő épületnek illeszkednie kell a térhez, harmóniát kell alkotnia a Faludy Ferenc gimnáziummal (mai Nyugat-magyrországi Egyetem). Először a parókia építését kezdték meg, amit 1934-ben át is adtak. A kétszintes templom épület 1939-re készült el. Ugyanebben az évben Medgyasszay Vince dunántúli püspök fel is szentelte. A templom belső festését Biczó Ilona és férje készítette. A bibliai motívumokat keverték a magyar népi festészet elemeivel. A templom sértetlenül vészelte át a világháborús bombázásokat, utolsó nagy felújításon 1988-ban esett át. Kétmanuálos elektromos orgonáját Albert Péter építette.

Hogyan jutok oda?

Helyszínek, szervezők