Adatok betöltése...

Látnivalók

Nevezetes polgárok

Nevezetes polgárok

Döbrentei Gábor

Alig volt néhány éves, amikor édesapját, Döbrentei Lajost Uraiújfalu evangélikus lelkészévé nevezték ki, így gyermekkorát itt töltötte. Később elkerült Vas megyéből, iskoláit Pápán, Sopronban végezte, majd a wittenbergi és a lipcsei egyetemen tanult.

Alig volt néhány éves, amikor édesapját, Döbrentei Lajost Uraiújfalu evangélikus lelkészévé nevezték ki, így gyermekkorát itt töltötte. Később elkerült Vas megyéből, iskoláit Pápán, Sopronban végezte, majd a wittenbergi és a lipcsei egyetemen tanult. A nyarakat többnyire továbbra is Uraiújfaluban töltötte. Itt készítette elő munkáit, később itt ismerte meg Szelestey László költőt, akivel élete végéig jó barátságban volt. A Szelestey kúrián gyakran rendeztek irodalmi és társadalmi összejöveteleket. A meghívottak között volt pl. Deák Ferenc és Bezerédj Gergely. Közben Erdélyben volt nevelő, Kolozsváron szerkesztette az Erdélyi Magyar Múzeum című folyóiratot (1814-18), 1819-ben az Erdélyi Magyar Tudós Társaság titkára lett. Ezután Pesten, majd Bécsben élt, 1831-36 között az MTA első titkára volt. Közben mindvégig kapcsolatban állt a Vas megyében élő irodalmárokkal. Dukai otthonában felkereste Wesselényi Miklóssal Dukai Takách Juditot, meglátogatta Berzsenyi Dánielt, ahol megismerkedett Bezerédj Amáliával. 1842-ben - ugyan több önkényes változtatással - kiadta Berzsenyi összes műveit. A Bobán 1992. október 11-én rendezett múltidéző ünnepség keretében többek között emlékkiállítás nyílt az ő tiszteletére is. A templom falán elhelyezett táblán a következő szöveg olvasható: "Döbrentei Gábor az MTA első titkára emlékének, akinek édesapja a bobai evangélikus gyülekezet lelkésze volt."

Helyszínek, szervezők