Adatok betöltése...

Sport

Hírek

Hírek

2017.11.09 (Csütörtök), 08:00

A Szombathelyi Haladás Kft mai taggyűlése úgy döntött, hogy az ideiglenesen megbízott Pacsi Bálintot a mai nappal a vezetőiedzői teendők végzése alól felmenti, helyére Vörös Csaba ül le a mai gálamérkőzésre a kispadra.

A tulajdonosok tárgyalnak a rövidesen kinevezendő vezetőedző személyéről.

- Az elmúlt nyolc mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, ráadásul idén még négy fontos találkozó vár ránk – mondta Tóth Miklós, a vasiak ügyvezető igazgatója. – Pacsi Bálint megbízatása december 31-ig szólt, azzal a kitétellel, ha a tulajdonosok úgy látják jónak, felbonthatjuk a megállapodást. Bízunk abban, hogy egy új trénerrel felrázzuk a csapatot. Egyelőre senkivel sem állapodtunk meg, de minden bizonnyal a jövő szombati, balmazújvárosi bajnokin már az új tréner ül a kispadon

- Nem így képzeltem el a születésnapomat – mondta a ma 43 éves Pacsi Bálint. – Az utolsó leheletemig dolgoztam a Haladásért. Szakmailag el tudom fogadni a váltást, hiszen a csapat nem hozta a várt eredményeket. Köszönettel tartozom a vezetőknek, hogy irányíthattam szeretett klubomat, ahol felnőttem. Minden pillanatot élveztem, amit stábommal és a játékosokkal töltöttem. Döntéseimet mindig a magyar labdarúgás érdekei vezérelték, középszerű légiósok helyett fiatal magyar játékosokat szerepeltettem. Egyetértek Csányi Sándorral, az MLSZ elnökével: a tehetségeknek 16-18 éves korban kell megismerniük a felnőtt profi futballt, hogy fejlődésük biztosított legyen. Köszönöm a játékosoknak, hogy minden tőlük telhetőt megtettek az edzéseken és a mérkőzéseken. Sok sikert kívánok az utánam következő szakmai stábnak!

Helyszínek, szervezők