Adatok betöltése...

Sport

Hírek

Hírek

2018.12.19 (Szerda), 08:00

Hétfőn este 75 nebulóját díjazta a Szombathelyi Sportiskola a 2018-as kiváló teljesítményéért. A mostani sportiskolások még nem is éltek, amikor elindult ez az év végi program, amely aztán hagyománnyá vált. De a lényeg nem változott, évről évre nagyszerűen szerepelnek a Szombathelyi Sportiskola versenyzői dicsőséget hozva ezzel a városnak is – fogalmazott köszöntőjében dr. Puskás Tivadar polgármester. Huszadik alkalommal rendeztek évzáró jutalmazási ünnepséget a sportiskolásoknak; az edzők, szakvezetők javaslata alapján ezúttal 75-en részesültek elismerésben. Idén 12-en szerepeltek korosztályos válogatottban, ketten pedig Európa-bajnoki dobogóra is felállhattak.

Állandóság és változás – így jellemezte a Szombathelyi Sportiskola 2018-as esztendejét Boros András, aki az év elején vette át a vezetői posztot Rácz Gábortól. A közösség fontosságát hangsúlyozta és azt, hogy bár mindenkiből nem lesz élsportoló vagy válogatott, a fiatalok biztosan szép emlékeket őriznek majd a sportiskolás éveikről. Idén már kilenc szakosztálya van az SI-nek, az asztaliteniszhez, atlétikához, korcsolyához, kosárlabdához, röplabdához, sakkhoz, teniszhez és tornához októberben csatlakoztak az úszók is, a száz új tagnak a fele versenyző. Ezzel 500 fő fölé nőtt a létszám – tavaly az 500 fő alatti sport iskolák között lett országos második a szombathelyi.

Aztán a sportfelszerelést erre az estére ünnepire váltó fiatalok az Agora Savaria Filmszínházban is főszereplők lettek, dicséretes, szorgalmas munkájukért, remek eredményeikért (újításként) egy-egy plakettet és a város vezetői – a polgármester mellett Molnár Miklós alpolgármester, dr. Takátsné dr. Tenki Mária, –, illetve dr. Gál László, dr. Polgár Tibor vagy Karácsony Krisztina gratulációját is fogadhatták. Bronzplakettet kaptak a legkisebbek közül a jövő reménységei, ezüstöt az országos bajnokságokon 1-3 helyezettek. Idén ketten érdemelték ki az arany plakettet - vastaps közepette: az ugráson felnőtt Európa-bajnoki címet szerzett Dévai Boglárka, és a váltóban ifjúsági Eb bronzérmes gyorskorcsolyázó, Mercs Abigél.

 

A vaol.hu oldalról átvett anyag

fotó: Horváth Balázs

Helyszínek, szervezők