Adatok betöltése...

Sport

Hírek

Hírek

2018.01.10 (Szerda), 08:00

Sorsoltak a Magyar Kupában, a február 16-18 közötti sportesemény negyeddöntőjében a pécsiek ellen lépünk pályára. A fővárosi sorsoláson Pichler Gergely technikai vezető képviselte csapatunkat.

A Magyar Sportok Házában megtartott kedd délelőtti sorsoláson megtudtuk, hogy a Magyar Kupa idei nyolcas döntőjének első napján a negyeddöntőket, a második napján az elődöntőket bonyolítják le, míg a harmadik napon a 3-4. helyért és az 1-2. helyért küzdenek meg a csapatok. 

A sorsolás előtt Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke elmondta, hogy ugyan sokat dolgoztak azon, hogy Budapesten legyen az idei döntő, de ennek megszervezése, csarnokproblémák miatt nem sikerült, ugyanakkor bíznak benne, hogy Debrecenben is több ezer érdeklődője lesz a Magyar Kupa nyolcas döntőjének. 
Kiismerhetetlen a bajnokság, bármelyik csapat tud győzni, mindez a minőség javulását okozza, és bízom abban is, hogy még több fiatal kosárlabdázó hamarosan beépülhet a csapatokba – tette hozzá az MKOSZ elnöke.

Bodnár Péter főtitkár szintén a helyszín kiválasztásáról beszélt, amikor elmondta, hogy továbbra sem kívánnak versenyelőnyt adni senkinek, tehát nem akarták idén sem azt, hogy otthon játszhasson bármelyik résztvevő is. 
Azt szerettük volna, hogy a szurkolók számára könnyen megközelíthető helyen legyen az idei kupadöntő is, és minimum 3000-es szurkolói befogadású csarnok szükségeltetett. A szurkolói igényeket szeretnénk mindig kielégíteni. A budapesti Tüske csarnok a jégkorongozókkal kötött egész évre szóló bérleti szerződést, ezért az nem jöhetett számításba. A tavalyi győri helyszín foglalt volt, ezért a debreceni Főnix csarnok jöhetett csak számításba, itt pedig a szállodák is kiválóan felkészültek a csapatok és a szurkolók fogadására. Persze a nyugat-magyarországi csapatoknak ez nem a legmegfelelőbb, de talán nem ez dönt majd – fogalmazott a főtitkár.

Halmos Péter, a versenyiroda vezetője pedig arról beszélt, hogy a sorsolás nem befolyásolja a tv-közvetítéseket. Az 1-2. napon a 18 órás meccset adja az M4 Sport, a 3. napon pedig a 17.30-kor kezdődő döntőt közvetíti. Az élőben nem adott meccseket online stream-en követhetik a szurkolók.

A negyeddöntők párosításai:
2018. február 16. (péntek):
13:00: Pécsi VSK-PANNONPOWER – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

15:30: Zalakerámia ZTE KK - Atomerőmű SE 
18:00: Alba Fehérvár – Egis Körmend
20:00: KTE-Duna Aszfalt – Szolnoki Olaj KK

Az elődöntők párosításai:
2018. február 17. (szombat):
15:30: Pécsi VSK-PANNONPOWER/Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Zalakerámia ZTE KK/Atomerőmű SE 

18:00: Alba Fehérvár/Egis Körmend - KTE-Duna Aszfalt/Szolnoki Olaj KK.

Helyosztók:
2018. február 18. (vasárnap):
15:00: Bronzmeccs
17:30: Döntő

Amennyiben legyőzzük a pécsieket, akkor a ZTE-ASE negyeddöntő győztesével meccselünk az elődöntőben. 
A kupagyőztes 3 millió, a 2. helyezett 1,5 millió, míg a 3. helyezett 900 ezer forint pénzdíjat érdemel ki a 3 napos megfeszített küzdelmek után. 
 

További Programok

Helyszínek, szervezők